Felhívás


 Felhívás

 

Tisztelt Törökbálintiak!

 

Ez év tavaszán a Törökbálinti Városszépítő Egyesület kezdeményezésére megkezdődött a református templom mögötti Kegyeleti park felújítása.

 

Egyesületek és magánszemélyek közreműködésével az eldőlt sírok helyreállítása, gyommentesítése és a park takarítása készült el.

 

A Nemzeti Panteon Alapítvány és Pádár Vilma budaörsi mecénás nagylelkű adománya lehetővé teszi a Walla kripta teljes rekonstrukcióját, beleértve a Róth Miksa által készített ólomüveg ablakok művészi felújítását is. Magánszemélyek adományából már néhány sír karbantartása megtörtént, alpolgármesteri keretből a nagykereszt felújítása a napokban fejeződött be.

 

A Kálvária-domb példájából kiindulva, azzal a felhívássál fordulunk Önökhöz, hogy támogassák adományikkal ezt a nemes célt. Magánszemélyek és cégek hozzájárulását várjuk sírok és padok rendbetételére. (Egy sír teljes felújítása 32 ezer forint. Természetesen szívesen fogadunk kisebb adományokat is.) A munkák koordinálását a Törökbálinti Városszépítő Egyesület vállalta, a szakmai felügyeletet Csenger-Zalán Annamária, városunk főépítésze végzi. A munkák végeztével a támogatókról megemlékezünk egy közös emléktáblán.

 

Kérem Önöket, vegyenek részt ennek a nemes célnak a megvalósításában, hogy újra büszkék lehessünk Városunk talán legszebb parkjára, emlékhelyére.

 

Jelentkezésüket várjuk a következő telefonszámon: Szalczinger József, 0620/911-8904

 

Tisztelettel és köszönettel:

 

 

Elek Sándor

alpolgármester